Budai Egyházmegye
 
Menü
Budai Egyházmegye
Jelentések, tájékoztatók
felügyelői jelentés 2008. évről
 

felügyelői jelentés 2008. évről

Egyházmegyei felügyelői jelentés Budai Egyházmegyei Közgyűlés 2009. május 7.

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Testvérek!

Az egyházmegye 2006 tavaszán hat évre választotta meg tisztségviselőit. Félidőben vagyunk. Három éve csak néhány idősebb testvérem rábeszélésére vállaltam el a jelölést az egyházmegyei felügyelői tisztségre, hiszen ismertem magam: az adminisztráció, a bürokrácia világa távol áll tőlem. Tanárember és kutató vagyok erős teológiai érdeklődéssel. Teológiát is végeztem, sőt 2003-ban lelkészvizsgát is tettem, de ordinációmra nem került sor. A lelki-szellemi szolgálatot azonban ma is erősebb benső indíttatással végzem, mint a gyakorlati teendőket. Ebből a helyzetből adódóan az esperes úrra valószínűleg most több adminisztrációs teher hárul, mint a korábbi ciklusban. Köszönettel tartozom neki, hogy az alkatomból adódó hiányosságaimat nem rója fel nekem, s így az egyházmegyei presbitérium, valamint Kövesy Emese irodavezető hatékony segítségével a néha bonyolultnak látszó adminisztratív ügyek is többnyire simán megoldódnak. Az esperes úr beszámolójában sorra vette az egyházmegye tizenhárom gyülekezetét. Adja Isten, hogy minden egyházmegyének ilyen gondos, leleményes és lelkipásztori lelkületű vezetője legyen, mint a miénknek! A helyzetet én is hozzá hasonlóan látom.

Mondanivalómat a hat pontban szedem össze. Az első három rövid, általános kitekintés lesz, a második három a felügyelői szolgálatom konkrét kérdéseivel foglalkozik.

1)Egyházunk a világválság és a politikai válság kellős közepén

Akárcsak negyedszázada, közvetlenül a rendszerváltozás előtt ma is újra a krízisről hallunk. A krízis totális és sokfejű szörny: ökológiai, gazdasági, politikai, társadalmi, egészségügyi, morális. A világválságot először az I. világháború után tapasztalta meg az emberiség. Az evangélikus Hamvas Béla 1937-ben írta A világválság című könyvét (1983-ban jelent meg újra). Hamvas jól tudja, hogy a válság alapvetően nem gazdasági, nem is morális csupán, hanem metafizikai: az ember ugyanis a bűneset óta válságban él, csak egyre rafináltabb és rejtettebb technikákkal rejtőzik előle. Mint írja, ha az ember nem éli meg saját korának és létezésének drámáját, nincs jelen a korban; ha úgy él, mintha nem volna krízis, felületes és felejtő lény. Aki viszont megérti, átéli a krízist, az talán eljuthat a katarzishoz. A szeptemberi svéd-magyar lelkésztalálkozónak ezt a címet adtuk: „Vezethet-e a krízis katarzishoz?” Túróczy Zoltán, a 20. században háromszor megválasztott püspök egyik 1958-as igehirdetésében „A vihar evangéliumáról” beszél. „A viharnak (mondhatjuk: „válságnak”) nemcsak rémhíre, hanem örömhíre is van. Azért is tartozik hozzá életünkhöz a vihar (a „válság”), mert Jézus sokszor nem tud másképp hozzánk jönni, csak hullámok taraján…Ma is sok ember él viharban. Lehet, hogy te is abban élsz. Vajon megkeményíti-e szívedet a vihar (a „válság”), és elfelé sodor téged a vihar („válság”) urától, Jézustól, vagy pedig megpuhítja kemény szívedet, és odafordít egészen őfelé?” Jó tudni tehát, hogy az átkot, a krízist a mi Urunk áldássá, katarzissá tudja formálni.

2)A Janus-arcú múlt öröksége: ébredéstörténet és a feltáruló tények

Két évtized telt el az úgynevezett politikai rendszerváltozás óta. Minden nehézség, botrány, embertelen vadkapitalizmus ellenére én jobban szeretek a szabadságban élni és egy percre sem sírom vissza az u.n. „emberarcú szocializmus” állítólagos húsosfazekait. Az egyháznak is meg kell találnia helyét ebben a kétségtelenül furcsa, kegyetlennek tűnő új világban. Egy közösség addig él, amíg emlékezni tud. Nem a múltba kell merengeni és nosztalgiával holmi restaurációra törekedni, ám az előttünk járó nemzedék örökségét: a jót és a rosszat is hasznos számba venni, s reálisan erről mérleget készíteni. Belmissziói Egyesületünk ebben az évben egy igen népszerű sorozatot indított: „Az evangélikus lelki ébredés kiemelkedő alakjai a 20 században.” Természetesen ez csupán „egy” kegyességi irányzat, de kisugárzása a mai napig is hat, ahogy mondani szokták: belőlük él az egyház. Ám nem szabad idealizálnunk ezt az irányzatot, mert annak véleményem szerint teológiai deficitje is volt s talán éppen ezzel a teológiai deficittel magyarázható, hogy az irányzatnak az egyházvezetésbe került képviselői oly könnyedén engedtek az egyházellenes hatalom nyomásának. Igen, ez már átvezet bennünket a sokunk családját is fájdalmasan érintő tényfeltáró bizottság munkájához. A kitűzött cél szükségszerű és elkerülhetetlen, sőt a testvéregyházak számára még példaértékű is, de e rendkívül érzékeny és veszélyes munkában lelkipásztori és teológiai szempontból sokkal körültekintőbben kellene eljárni! Többször is leírtam már: mintha éppen az evangéliumi lelkület hiányozna ebből a munkából; a törvény (s a felfedett akták) csak megalázzák a bűnöst, pedig csak az evangélium tehet egyedül alázatossá.

3) Előre Lutherhez!

Egyházunkban Luther előtt legfeljebb külső tiszteletköröket járunk. Szellemi lelki örökségét egyházunk mintha nem tudná vagy nem is akarná birtokba venni. A teológiai hallgatók, a fiatal lelkészek alig mutatnak érdeklődést Luther iránt. Pedig Luther (akárcsak az idén ötszáz éve született Kálvin) nem egy felekezet teológusa, hanem Krisztus egyetemes egyházáé. Luther teológiai géniusz volt, radikális gondolkodó, akinél a hit és az értelem nem vált ketté. Felfedezték őt már régen a metodisták, a reformátusok, manapság a karizmatikusok, sőt a római katolikusok is, de mi, a hazai evangélikusok még mindig vonakodunk engedni az írásaiból sugárzó erőnek. Pedig már csak nyolc év választ el bennünket a reformáció 500. évfordulójától. Jó alkalom lehetne ez arra, hogy gyülekezetei és egyházmegyei szinten is egyre gyakrabban, rendszeresebben foglalkozzunk e meglepően gazdag életművel. Ma is érvényes a skandináv teológusoknak a „Luther-reneszánsz” idején megfogalmazott jelmondata: „Előre Lutherhez!”

4)Örömök és anomáliák az egyházmegyei vizitációk kapcsán

Az elmúlt két esztendőben számos gyülekezetben volt esperesi vizitáció. Általában szeretettel és tisztelettel fogadott bennünket az egyházközség vezetősége és a presbitérium. Őszintén mondhatom, hogy sok örömünk volt ezekben a látogatásokban. A presbitériummal való találkozás minden esetben igen gyümölcsöző volt. Jó volt látni, hogy egy presbitérium és egy gyülekezet mennyire ragaszkodik a lelkészéhez. Ugyanakkor ezek a vizitációk néhány esetben sajátos és kínos anomáliákra is rávilágítottak. Két példát említek. Egyházmegyénk egyik gyülekezete a lelki élet és gyülekezeti dinamizmus tekintetében országos szinten is példaértékű. Szinte havonta születnek újabb s újabb csoportok a gyülekezetben, egy határon túli magyar gyülekezetnek rendszeresen testvéri segítséget nyújtanak, nyaranta számos tábort szerveznek. Ebben nagy szerepe van a lelkészen kívül a gyülekezeti felügyelőnek és az öntevékeny nagyszerű munkatársaknak. Az igehirdetéseivel sokakat vonzó lelkész azonban annyira lezser adminisztrátor, hogy nemcsak a szolgálati napló hiányzik, de az államilag finanszírozott hittanórákról sem vezet írásbeli feljegyzést, a konfirmandusait sem regisztrálta évek óta. A vizitációval kapcsolatos adatlapokat olyan laptopon mentette el, amely érkezésünkkor már lerobbant. Ráadásul a vizitáció idején váratlanul másfél órára eltűnt, mert – mint később elmondta - ekkorra hívott hivatalába egy temetést egyeztetni, a gyászolókat lelkigondozni. Utólag a lelkész mindezért emailen bocsánatot kért tőlünk, s mi emberileg természetesen megbocsátunk neki, hiszen őszintén szeretjük őt. Ugyanakkor ha mindezek felett szemet hunyunk, egy következmények nélküli egyház maradunk, ahol mindenki azt csinál, ami éppen akar és csupán azt, ami neki jólesik. Isten pedig azt kívánja tőlünk, hogy a szolgálatban ne csak azt tegyük, ami nekünk tetszik, hanem azt is ami nekünk sokszor kényelmetlen és kellemetlen, s ami nekünk nem tetszik. Nem rajongók vagyunk, akik csak a belső elhívás hangjának engedelmeskednek, hanem a külső elhívás szabályaira is figyelni kell. A lelkészi szolgálatnak is egyik elengedhetetlen feltétele az önfegyelem és munkafegyelem. „Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez” (2 Tim 2, 5). A másik példa az anomáliára egyházmegyénk egy sajátos gyülekezete, ahol rendszeresen magas szintű közösségépítő kulturális rendezvényeket tartanak, s nagy egyházi és állami támogatással a közelmúltban egy hatalmas és modern szeretetotthont építettek. Egyrészt igazán örülhetünk az élet és az aktivitás ilyen látványos megnyilvánulásának, természetesen áldást kívánunk az ottaniak szolgálatára és az új szeretetotthon jelenlegi és leendő lakóira. Azonban évtizedek óta egyházunk és gyülekezeteink igen sok tagjának komoly problémát jelent a politikus-lelkésznek az egyházban és a közéletben is megnyilvánuló idioszinkráziája. Egyéniségéért egyesek kedvelik őt, sokakat azonban irritál provokatív megnyilvánulásaival. Az Evangélikus Életben is szóvá tettem, hogy számára a lelkészi hivatás foglalkozássá degradálódott, s az egyneműek bejegyzett élettársi kapcsolatára vonatkozó törvényjavaslatot ezekkel a szavakkal terjesztette elő: „akár szocialista, akár liberális meggyőződésű magyarországi emberként, akinek evangélikus lelkész a foglalkozása, ezt a törvényjavaslatot messzemenően támogatom.” Noha a két példa két, egymással szögesen ellentétes lelkiséget képvisel, mégis van bennük valami döbbenetesen közös. Ez pedig a tizenkilencedik századból ránk örökített romantikus emberkép. Ami a szokatlant, a rendkívülit, az egyénieskedőt, az extravaganciát, a korlátlan szabadságot, a kötelezettségektől, a fegyelemtől szellemi függetlenséget élteti. Nos, Európában ez a romantikus modell a 20. század elején már elvesztette vonzerejét. A művészetben is megjelent a klasszikus emberideál: az igény a hagyományokhoz, a közösséghez való visszatérésre, A már idézett Hamvas Béla így ír erről: "Irtózom attól, hogy bölcs, vagy hős, vagy szent leszek. Magasabb igényem van. Normális ember kívánok lenni…. A nagy ember titka nem az, hogy őrült, ellenkezőleg, az, hogy egészséges. Nem az, hogy ő a kivétel, hanem az, hogy ő az egyetemes, a normális.”

5)A tavaly májusi egyházmegyei presbiteri találkozó tanulságai

Néhány szóval szeretnék szólni a 2008. május 31-én tartott egyházmegyei presbiteri találkozóról, aminek a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezet adott otthont. A Nagybörzsönytől Érdig terjedő körzet tizenhárom gyülekezetéből jöttek el erre az alkalomra. Miért is jöttünk össze? Először is azért, hogy megéljük az egyházmegye közösségét, s hogy jobban megismerjük egymást, hogy lássuk és halljuk egymást! A délelőtt folyamán még öt gyülekezet mutatkozott be: a Csillaghegy-Békásmegyeri, a Pesthidegkúti, az Érdi, a Piliscsabai és a Budafoki Gyülekezetek. A további hét gyülekezet: az Óbudai, a Szentendrei, a Budavári, a Budaőrsi, a Kelenföldi, a Csepeli és a Nagybörzsönyi Gyülekezet képviselője az ebéd után kapott szót. Jó volt hallani, hogy az elmúlt húsz évben hány új templom épült. A legfiatalabb a Piliscsabai Gyülekezet, amely három évvel ezelőtt nyerte el önállóságát. Szó volt még a Budakeszi szórványról (ahonnan én is jövök), s amely talán rövid időn belül talán szintén az önállósodás útjára léphet. Másodszor azért jöttünk össze, hogy a külső építkezéseket túl, a lelki építkezésről is beszélgessünk. Pontosabban azért, hogy a presbiteri szolgálat új perspektíváiról is együtt gondolkodjunk. A találkozónkra meghívtuk a Magyar Református Presbiteri Szövetség két vezetőjét. Testvéregyházunkban a rendszerváltozás után alakult meg ez a társadalmi szervezet. A két előadás meghallgatása után a jelenlevők közül többen is kifejezték igényüket, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban is érdemes lenne elindítani hasonló presbiterképzést, talán nemcsak egyházmegyei, hanem országos szinten is. A bibliaismeret, a hitvallásismeret, a gyülekezetépítés, az egyháztörténet vagy a liturgia kérdéseivel lehetne/kellene presbitereinknek jobban megismerkedni. Milyen jó lenne, ha az érdeklődő gyülekezeti tagjaink számára a presbiterek naprakész felelettel tudnának szolgálni! Természetesen a presbiteri szolgálatot mindig a helyi lelkésszel egyeztetve kell végezni.

A presbiteri szolgálaton kívül meg kell még említenünk egyházmegyei felügyelőink öntevékeny, alulról jövő kezdeményezését, amely országos szinte is példaértékű. Az egyházmegye egy-egy gyülekezete ad otthont ezeknek az igen áldott és gyakorlati szempontból is hasznos találkozóknak. Legközelebb, május 30-án Érden találkozunk.

6)Az első országos presbiteri találkozó felé

A tavalyi egyházmegyei közgyűlésünkön a Budai Egyházmegye presbiteri találkozójára készülhettünk. Tisztelettel jelenthetem, hogy idén az első országos presbiteri találkozót szervezi egyházunk vezetősége. A Pestlőrinci Gyülekezet lesz a házigazdája ennek a kezdeményezésnek: Gáncs Péter püspök és Győri Gábor esperes szerevezésében már hónapok óta dolgozik egy csapat a szeptember 12-i találkozó sikeréért. Az előkészítő bizottságban van egy „akciócsoport”, amelyik az evangélikus felnőtt-, és presbiterképzés kontúrjait kívánja kidolgozni, s azt az országos találkozón fogjuk bemutatni.

A tanítás nemcsak az egyház arculatához tartozik, hanem az egyház mindig olyan korszakban újult meg, amikor a tanítást komolyan vette, illetve az egyházi élet azokban a korokban vált erőtlenné, dekadenssé amikor lemondott vagy elfeledkezett az a tanítás fontosságáról.

Felügyelői jelentésemet azzal kezdtem, hogy tanárember vagyok. Hiszem, hogy egyházunk megújulásához a tanításon keresztül vezet az út. A nagy Luther nem szégyellte kivinni a nagy teológiát a néphez a kis káté és a nagy káté formájában. Ezért hatottak ugyanolyan átütő erővel a reformáció eszméi a nép között mint Jézus urunk eszméi az első században. A népet, az embereket szeretni - és tanítani kell. Az ovódáktól kezdve a középiskolákon és a felnőtt koron át egészen a koporsóig. A jó pap holtig tanul, a jó egyház holtig tanít.

  1. évi egyházfelügyelői jelentésemet Krisztus urunk missziói parancsára való utalással fejezem be: „Menjetek el széles e világra és tegyetek tanítvánnyá minden népet!”

Kedves Testvérek! Akkor tehetünk másokat tanítvánnyá, ha – akár lelkészi, akár világi - elhívásunknak engedelmeskedve mi is hűséges tanítványok vagyunk!

Kérem jelentésem elfogadását!

Fabiny Tibor

Társoldalak
Gazdasági tájékoztatók
Esperesi jelentések
Felügyelői jelentések
Statisztikai összesítés
Felügyelői értékelés és terv
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster