Budai Egyházmegye
 
Menü
Budai Egyházmegye
Lelkészi Munkaközösség
Homiletika Judica vasárnapjára
 

Homiletika Judica vasárnapjára

Homiletika
Budaörs,
2013. március 13.
Hokker Zsolt
1Móz 18,20-33 L: Jn 8,46-59 (Zsid 9,11-15)
Judica
Az igazi Főpap
Főpap: Felügyelete alá tartozott a Templom, a kultusz és a kultuszban részt vevő személyzet. Mivel csak egy ~ volt, személye egyszersmind a kultusz egységének is biztosítéka; Ő volt a ® közvetítő Jahve és a nép között; ennek értelmében ő mutatta be a mindennapi áldozatot (Kiv 29,42) és az engesztelés napjára előírt kultikus cselekvések (Lev 4,5; 16,2 kk.) is rá hárultak. A ~ állt a ® főtanács élén és kivált a ® Hasmoneusok korában egyszersmind politikai vezető is volt. A kultuszban betöltött szerepére való tekintettel egyre jobban megkívánták tőle az átlagnál nagyobb fokú tisztaságot, ill. szt.-séget (vö. 21,10–15: előírások). (Haag: Bibliai Lexikon) Jézus földi származása szerint nem volt papi nemzetség tagja. A Zsid azonban részletesen kifejti, hogy a Zsolt 110,4 ígérete a jelenben valósult meg (5,1-10); Jézus Krisztus a MELKISÉDEK rendje szerinti főpap, amely főpapság fölötte áll az Áron rendje szerinti főpapságnak (7,1-10). (Keresztyén Bibliai Lexikon) Aktualizálás Nemzeti ünnep, pápaválasztás, alkotmánymódosítás, rezsicsökkentés… A nemzeti igazságérzet, a pápaválasztás felszálló füstje, a jognak megfelelő cselekvés… erőltetett megközelítések, amelyeket talán jobb mellőzni, és inkább az igéből kiindulva, de a vásárnap jellegét figyelembe véve prédikálni. Az alapige Ábrahám története a Szentírás legismertebb részei közé tartozik, mégis igaz rá az, hogy a hagyományanyaggal keveredve, vagy éppen a recepció oldaláról közelítve veszi át még a teológusok egy rész is a szövegeket. A 18-19. fejezet Ábrahám történetében, bár a korábbi fejezetekben elő van készítve, mégsem kapcsolódik szorosan az ábrahámi életút leíráshoz. Ugyanakkor a királyság vagy éppen a fogság idejében élt szerzők célja sem az volt, hogy az ősatya élettörténetét vázolják fel, hanem a saját koruk hibáira, bűneire reagálva fogalmazták meg mondanivalójukat, talán nem is sejtve, hogy ezzel még tovább mennek és prófétákká válnak. „A kritikai bibliakutatás már régtől fogva felismerte, hogy az 1Móz 18–19 fejezetei szoros egységet alkotnak. Ha a 18–19. fejezetek történetkritikai kutatásának eredményeit figyelembe vesszük, akkor elmondhatjuk, hogy a 18,1–19,28 egysége, noha redakcionális részek is kimutathatók benne, mégis alapjaiban véve a Héber Biblia legkorábbi forrásmővébıl, a Jahvista forrásból származik, mi több, a Jahvista szerzı is már meglévő, még ősibb elbeszélés hagyományokat dolgoz fel. Ilyen értelemben a kanonikus szöveg túlnyomó része a forrás-elmélet alaptézisei szerint a korai monarchia idejére datálható (Kr.e. 950).”1 Érdekes lehet úgy végigolvasni a 18. fejezetet, hogy megkeressük ezt az őszi szöveget, ebben ugyanis egy egészen érdekes Istenkép bontakozik ki, amely még a fogság előtti zsidó teológia kiforratlanságát hordozza. A fő kérdés, amely az igehirdetésre készülve is megfogalmazódik – ki voltak Ábrahám látogatói? – azaz az idegenek identitása. (Jenei Péter református teológus írását érdemes végiggondolni. – ld. irodalomjegyzék) A Kr.u. 6. században élt Gázai Prokopiosz lényegre törően foglalja össze a különböző válaszokat erre a kérdésre. „Összegzésében Prokopiosz elmondja, hogy némelyek a három férfiben három angyalt látnak, mások (a judaizálók) azt állítják, hogy egyikük maga Isten és a másik kettő angyali személy, és ott vannak azok is, akik azt javasolják, hogy a három férfi, akit együttesen Úrként, egyes számban szólít meg Ábrahám, tulajdonképpen a Szentháromság Egy Isten.” 2 A korakeresztyén exegeták többsége azt vallja, hogy az Ábrahámmal Sodomáról beszélgető idegen maga Krisztus. Teszik ezt éppen a vasárnap evangéliumában olvasott jézusi kijelentés fényében: Ábrahám, a ti atyátok ujjongott azon, hogy megláthatja az én napomat: meg is látta, és örült is. Jn 8,56. A késői zsidóság számára elképzelhetetlen Isten testet öltése, a keresztyénségben pedig Jézus szava: Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. (Jn 6,46) az ami megmagyarázhatatlanná teszi, hogy, hogyan beszélhetett maga az Úr Ábrahámmal. A hogyan kérdésével kapcsolatban azt gondolom, nem szabad sem figyelmen kívül hagyni, sem pedig túlmagyarázni a fent leírt identitáskérdést. Meglátásom szerint szövegértésünk és igehirdetésünk akkor lesz helyes, ha nem bonyolódunk bele sem a Szentháromság titkába, sem a megtestesülés kérdésének szerteágazó gondolatiságába. Ezek maradjanak meg műhelymunkának. Ha magát a szakaszt nézzük, akkor fontos megemlíteni a közvetlen előzményt, amely a miért kérdésre ad választ: miért kezd el alkudozni Ábrahám Istennel. Amikor a férfiak elindultak, és Sodoma felé tartottak, Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. Az ÚR ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok? Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az ÚR útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az ÚR is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak. Fontos rész maradt ki alapigénk elejéről, ugyanis itt értesülünk arról Sodoma kérdésében nem Ábrahám lép oda Istenhez kezdeményezőként, hanem Isten az aki felfedi magát. Apokalipszis ez, amelyet az ítélet követ, de az ítéletben az Igaznak (caddik – 15,6) lehetősége van a közbenjárásra. És itt válik Ábrahám főpappá, nem leszármazás alapján, hanem Isten kiválasztása szerint. Főpap, aki közbenjár az emberért. De miért teszi ezt Ábrahám? Sodoma és Gomora A két város már előkerült Ábrahám történetében. Lót ennek közelében táborozott, miután területet választott. A Biblia szerint „bővizű föld” – értékes terület. Lót tehát józan belátása szerint, logikusan választott. A történet szempontjából – és talán az igehirdetés iránya szempontjából is érdemes ezt a tágabb összefüggést figyelembe venni, hiszen éppen szakaszunk mondja el, hogy bár Lót emberileg nézve jól döntött, mégis Ábrahám, aki „hitt Istennek” járt jól. A királyság korában éppen ezek a kérdések merülnek fel: kinek az irányítását fogadod el, az Istent elhagyó királyét, vagy a mindig gondoskodó Istenét? Sodoma romlottságáról már Lót sátrazása kapcsán is említést tesz a szerző: A sodomai férfiak pedig igen romlottak és vétkesek voltak az Úr előtt. Miben állt ez a romlottság? A város neve a későbbi időkben összekapcsolódott a homoszexualitással a 19,5 alapján, de a romlottság ennél sokkal általánosabban értendő. A zsidó írásmagyarázók szerint: „E mondathoz számos legenda fűződik a Midrásban és a Talmudban. Leghíresebb köztük "Szodoma ágya" néven ismert. A város lakosai megkínozták a vendégeket. Ha az idegen magas volt, levágtak belőle, ha alacsony, kinyújtották, hogy megfeleljen az "ágy" méreteinek. A jó cselekedet bűnnek számított, a kegy gyakorlása véteknek. Mikor Ábrahám unokaöccse, Lót vendégeket fogadott házában, meg akarták ölni. "Szorongatták Lótot nagyon és be akarták törni háza ajtaját." (u.o. 19/9.) Szodoma nemcsak gonoszsága miatt lett hírhedtté. Ebben a városban a rosszat l'art pour l'art űzték, filozófiai meggondolásból. Erre mondta a próféta: "Jaj azoknak, kik a rosszat jónak mondják, a jót rossznak, a keserűt édesnek és az édeset keserűnek." (Jes. 5/20.)”3 A Gen. 14. fejezetében találkozunk a város nevével, ahol Ábrahám megmenti a fogságba került Lótot és az egész népet. Ábrahám számára tehát nem személytelen a könyörgés, amikor Istent kéri, hogy az igazakért kegyelmezzen. Ábrahám arcokat lát maga előtt, akikért könyörög, azok emberek, akik talán kezet fogtak vele, rámosolyogtak, elrebegtek egy köszönömöt. Ábrahám tudja kikért könyörög. Isten igazsága De Isten is ismeri, nem csupán az igaz Ábrahámot, hanem Sodoma népét is. A 21. versben azt olvashatjuk: …lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint cseledtek-e, vagy sem. Tudni akarom. Isten nem mindentudó? Nem látja onnan fentről? Le kell szállnia, hogy lássa? Nyilvánvaló, hogy itt nem erről van szó, hanem arról, hogy Isten nem egy távoli, életidegen, szellemi lény, hanem olyan bíró, aki az ítélet idején maga győződik meg a bűnösségről. Közel megy, „nincs is messze egyikünktől sem”. Az ítélet vasárnapján az ítélő Istenről olvashatunk, aki ebbe az ítéletébe bevonja Ábrahámot is, hogy tanítsa, megtanítsa, hogy hogyan cselekedjen „az igazságnak és jognak megfelelően”. Maga az alkudozás jól ismert. A keleti ember piaci alkudozása jelenik itt meg. De meddig is megy el Ábrahám, és meddig Isten ebben az alkuban. Ábrahám: a végsőkig… a szerinte való végsőkig. 10 igaz. A zsidóságban a mai napig 10 zsidó férfi kell a tóra olvasásához és bizonyos imádságok elmondásához. A legkisebb szám ez a közösségben. És Ábrahám közösségben gondolkozik, mert közösségben él, mert a közösségért imádkozik. Az ő szempontjait nézve ez a minimum ameddig elmehet. Isten: a végsőkig és még azon is túl. Isten a 10 igazért nem büntetné a nyilvánvalóan bűnösöket. Isten igazságába még ez is belefér – bár tegyük hozzá gyorsan, ez nem a végső ítélet, csupán a földi. A későbbiekből (19.f.) az is kiderül, hogy az igazat kimenekítette. Ábrahám főpapi imádsága, közbenjárása tulajdonképpen sikertelen volt. A sikeresség azonban nem rajta múlt, hanem a bűnös emberen. Ő mindent megtett. A vasárnap evangéliumában a zsidók felteszik Jézusnak a kérdést: „Te nagyobb vagy atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt?” (Jn 8,53) A válasz számunkra már egyértelmű. Nem „csupán” azért nagyobb, mert nem maradt a sírban, hanem mert Főpapként bemutatta a tökéletes áldozatot az Egyért. Isten tanítja Ábrahámot, és közben egy szinte észrevétlen dolog történik: Ábrahám közelebb lép Istenhez. A 23. vesben ezt olvassuk: hozzálépett (וַיִּגַּ֥שׁ ), közelebb lépett. Isten kezdeményezi ezt a lépést. „Ez az Isten kezdeményez ma veled egy mélyebb, bensőségesebb, megújult kapcsolatot. Az, aki a mi Szodománk helyett Jézus Krisztust pusztította el a kereszten. Az, aki az egyetlen igazért megkönyörült rajtunk. Ő akar veled járni. Kerülj közelebb hozzá!”4 Vázlat Úr Jézus Krisztus, aki föláldoztad magad, hogy Istennél közbenjárónk légy, Uram, irgalmazz! Úr Jézus Krisztus, aki föláldoztad magad, hogy Isten haragját elfordítsd rólunk, Krisztus, kegyelmezz! Úr Jézus Krisztus, aki föláldoztad magad, hogy szívünket Istenhez fordítsd, Uram, irgalmazz!

Társoldalak
Egyházunk 1956-ban
Amerikai tartózkodásom egyházmegyei hozadéka
Kánai menyegző
Holger Manke teológus igehirdetése
D.Szebik Imre elöadása
Homiletika Szth. ü.u. 19. vasárnap
Lajtos János igehirdetés előkészítő dolgozata.
Hulej Enikő lelkész előadása a lelkészi látogatásról
Homiletikai előkészítő, mely készült a Budai Egyházmegye LMK ülésére 2010. január 13.
Igehirdetés előkészítő Újév napjára
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster