Korcsolyázás Óbudán

Megyei ifjúsági találkozó

 

Múlt hét pénteken, január 13.-án ismét találkozott a budai egyházmegye ifjúsága, Szikra Benedek egyházmegyei ifjúsági felelős vezetésével. A különböző ifik, Kelenföld, Budaörs, Hegyvidék és Óbuda amúgy is nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással, hiszen vannak akik Budapest iskoláiban osztálytársak, iskolatársak. Így hát most is régi ismerősként üdvözöltük egymást ezen a különleges alkalmon, amin évente egyszer részt szoktuk venni. A találkozó egy lelki programmal indult, amit Jakab Béla, óbudai lelkész, házigazda tartott. Az év igéje alapján kaptunk lelki útmutatást az előttünk álló naptári évre. Ezt követően Nagy Szabolcs által vezetett vetélkedő dobta fel a hangulatot. Az alkalmat énekkel nyitottuk és zártuk. Majd szokásunkhoz híven korizni mentünk, de előtte még befaltunk néhány finom pogácsát. Ez a program minden év januárjában megvalósul. Idén körülbelül 40 fiatal volt együtt. Lelkészeink vezetésével nagyon mély és tartalmas estén vehettünk részt. Köszönjük az óbudaiak szeretetteljes vendéglátását!


Endreffy Réka

 

Napi ige

Mert az ÚR igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik. (Zsolt 33,4)

Jézus mondja: Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. (Mt 24,35)